Nick Zedd

 

 

Mi, akik megsértettük az avantgárd film törvényeit, kívánalmait és kötelességeit – vagyis egy elkényelmesedő gyakorlatból fakadó unalmasságot, érdektelenséget és ködösítést – egy mondvacsinált eljárás alapján a vád szerint bűnösnek találtattunk. Nyíltan megtagadjuk és elutasítjuk a begyöpösödött akadémiai sznobériát, amely szobrot emelt a strukturalizmusként ismeretes tunyaságnak, és arra törekszik, hogy kizárja köreiből azokat a filmkészítőket, akik képesek voltak átlátni ezen az olcsó színjátékon.

Elzárkózunk attól, hogy kövessük a mozgóképi kreativitásról vallott felfogásukat, azt a felfogást, amely romba döntötte a 60-as évek undergroundját, amikor a filmiskolák egy csapásra felülkerekedtek rajta. Ezzel legitimálódott a filmszemét gyártásának minden – eszetlen és befolyásolt filmtanoncok egész generációja által képviselt – megnyilvánulása, miközben a sivár médiaművészeti központok és a vénülő filmkritikusok teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a velünk egyívásúak pezsdítő munkáit – az underground olyan láthatatlanjaiét, mint amilyen Zedd, Kern, Turner, Klemann, DeLanda, Eros és Mare vagy a DirectArt Ltd., filmkészítők egy egész generációját tehát, akik le merték vetni magukról a filmelmélet fojtogató kényszerzubbonyait egy, az összes emberi értékrend ellen indított nyílt támadásban.

Javasoljuk, hogy minden filmiskola repüljön a levegőbe, semmilyen unalmas film ne készüljön többé. Javasoljuk, hogy a humorérzék, amit a járókeretes akadémisták sutba vágtak, lényegi elem legyen, továbbá, hogy egy film, amely nem vált ki sokkhatást, ne legyen érdemes a megtekintésre. Minden értéket ki kell kezdeni. Semmi sem szent. Hogy felszabadítsuk elménket a hagyományba vetett hit fogságából, mindent meg kell kérdőjelezni, és újra kell értékelni. Az intellektuális növekedéshez kockázatvállalás szükséges, változásoknak kell felütniük a fejüket a politika, a szexualitás és az esztétika területein is, fittyet hányva arra, hogy helytelenítik-e azokat. Azt javasoljuk, hogy hágjunk át minden, az ízlés, a morál vagy bármely egyéb hagyományos értékrendszer által felállított határt, ami béklyóba veri az emberi elmét. Át- és túllépünk a milliméterek, képernyők és vetítőberendezések kötöttségein, hogy a „kiterjesztett mozi” állapotába juthassunk.

Megszegjük azt az elvárást és törvényt, hogy a mellébeszélés rituáléin keresztül halálra untassuk a közönséget, és azt javasoljuk, hogy azzal törjük meg korunk összes tabuját, hogy annyi vétket halmozunk fel, amennyit csak lehetséges. Lesz itt vér, szégyen, fájdalom és eksztázis, olyasfajta, amelyet ezidáig senki még csak elképzelni sem tudott. Senki és semmi nem úszhatja meg sértetlenül. Mióta nincs túlvilág, az egyetlen pokol az imádkozás, a könyörgés pokla, a törvényeknek való engedelmeskedésé és a hatalom előtti megalázkodásé, az egyetlen menny pedig a bűn mennyországa, lázadni, szórakozni, kefélni, új dolgokat tanulni, és annyi szabályt áthágni, amennyit csak tudsz. A bátorság ezen aktusa transzgresszióként ismeretes. A transzgresszió útján történő átalakulást javasoljuk tehát – az átalakulást, a megváltozást, az elváltozást, hogy végre megkaparinthassuk a szabadságot egy öntudatlan rabszolgákkal teli világban.

 

Fekete Róbert fordítása