Fekete Vali
Somody Péter és Nemes Csaba festőművészek vezetésével a PTE Művészeti Kar festészet szakos hallgatói különös vállalkozásba fogtak. Egy-két napra birtokba vették az egykori Nádor Szálló épületét és az Art&Med Galériát, hogy újrahasznosítsák mindazt, amit ott találnak. Ezek a Csipkerózsika-álmukat alvó elfelejtett/megtalált tárgyak, kacatok, lomok az Art&Med Galéria terében létrehozott installációk formájában új életre keltek.x Ennél méltóbban és sokatmondóbban – noha jobbára akaratlanul – egyetlen kiállítás, egyetlen program sem idézhette volna meg az idén, 2016-ban száz éves dadaizmus szellemét, amelyről ugyan sokszor állítják, hogy mint mozgalom kérészéletű volt, de amely palackból kiszabadult dzsinnként száz éve kísérti a képzőművészeket.
A művészettörténeti és irodalomtörténeti kronológiák szerint, erős politikai, társadalmi elkötelezettséggel az I. világháború idején, 1916. február 6-án a Zürichi Cabaret Voltaire-ben Hugo Ball, Tristan Tzara, Hans Arp, Richard Huelsenbeck et Marcel Janco részvételével alakult meg formálisan a Dada.1 Mint megváltozott gondolkodási modell radikális áttörést jelentett a művészeti gondolkodásban. A felvilágosodás, a racionalizmus és az ipari forradalom következtében átalakult világképet a kiábrándulás, az elszigetelődés és a kizsákmányoltság kísérte. Az európai gondolkodást meghatározó mítoszok, vallások elszigetelődtek az embertől.2 Nietzsche, és a rá kezdetben jelentős hatást gyakorló Wagner ekkor azért küzdenek, hogy a művészetet rangjára emeljék, és a művészet segítségével új mítoszt teremtsenek; amelyre a zenét tartják a legalkalmasabbnak. A festészetben megszűnt az elbeszélés, a leírás, a perspektíva és az ábrázolás. Helyette új, általános szellemi és geometriai összefüggések megragadására kerül sor, melyet elsősorban Braque, Picasso, Kandinszkij, Malevics, Mondrian neve fémjelez.
Gadamer az Igazság és módszer című művében a képet úgy definiálja, mint ami önmaga és az általa nyújtott jelentéstöbblet által reprezentál. Létfolyamatként, amelyben a lét értelmes, látható megjelenéshez jut.3 Vagyis a 20. század elején egy, a korábbi konvenciókat meghaladó, általánosabb jelrendszeren alapuló nyelvet talál a modern művészet. A Dada radikális szemléletére is a társadalmi konvenciókkal való szakítás jellemző. Számára a művészet kifejezési eszközei is kulturális konvenciók, amelyek bármikor felrúghatók, újraértelmezhetők. Ez a radikális szemlélet öltött testet az installáció műfajában, amely ettől fogva, és különösen a 20. század második felének avantgarde-jában a konceptuális művészetek meghatározó műfajává vált.
A Nádor Galériában bemutatott kiállítás újra az installáció műfaját helyezte fókuszba, amellyel a hely, a régi Nádor Szálló és a mai romkocsmák hangulatát idéző galéria fuzionális egységet képez; a Nádor különösen jó színtere a talált tárgyakra épülő installációs munkák kiállításának. 2016 márciusában már láthattunk erre példát: a szegedi Metanoia Artopédia Lomtár márciusi kiállítása már kiválóan szemléltette ennek a speciális térnek az adottságait, amely a talált tárgyakból, elhagyott eszközökből létrehozott munkák számára önmaga elfeledettségében és meghatározatlanságában, csupasz téglafalaival nem egyszerűen színteret ad, hanem sajátos létmódjában az alkotások részeivé válik.
Az installációban mint a dadaista mozgalom egyik jellegzetes műfajában – más képzőművészeti műfajokhoz képest – jelentősen megváltozik az időbeliség szerepe. Ahogy – az ugyancsak dadaisták által létrehozott – performanszok az „itt és most”-ban történnek, a hangsúlyos időbeliség fontos szerepet játszik a ready madeknél, tárgyinstallációknál is: a tárgy és a hozzá kapcsolódó cím új kontextust, új tárgyi minőséget eredményez, amely az alkotói szándék, a tárgy és a befogadó/néző közötti pillanatnyi találkozás során jön létre. A konvenciók kontextusa megszakad, megszűnik a jelölt és jelölő közötti automatikus kapcsolat, s a tárgy ontológiai értelemben más perspektívába kerül. A műalkotás ideje a pillanatnyi percepciója, a konvenciókon túli világ lényegének egy rövid időpillanatban való megélése.
„Az egynapos szigorított hadműveleti szolgálat” című kiállítás épp ezért – az installáció műfaji múltja ellenére is – egyedi és sajátos hangulatú kísérlet. A cím időmeghatározása, „egy napos” – egyértelművé teszi például, hogy itt egy eseményszerűen létrehozott, csak itt és most létező, nem örök érvényű alkotásokról van szó, ezek a munkák épphogy az időbeliséget, az alkalmi jelleget, a véletlent és az esetlegességet reprezentálják. Mindössze két hétig volt látható a Nádorban, miközben az év egyik legizgalmasabb kiállítása volt.
A címben szereplő „szigorított hadművelet” kifejezéshez egyértelmű katonai konnotációk társulnak, s mint ilyenekben elválaszthatatlanul megjelenik az akcionizmus tevékeny társadalmisága. De természetesen (és talán ez jobban kifejezi a vezető művésztanárok szándékát) utal a workshop jellegű, szigorú, koncentrált, időbeli keretbe zárt alkotásra mint feszített tevékenységre. És talán épp ez a temporalitás, és az installációk létrehozására rendelkezésre álló rövid idő szabadította fel az alkotókat, no meg a hely szelleme.
A galéria, ami nem galéria. A romkocsmák paradigmáján létrejött kiállítótér. Egy szálloda, ami már nem szálloda; csak múltja van és kopár falai. És persze az évtizedek óta elhagyott lomok. Rejtett kincsek az installációk építéséhez. Persze voltak, akik tettek már bizonyos előkészületeket: kész munkákat, elemeket hoztak (pl. egy Magyarország formájú „kacsaúsztatót”), de úgy vélem, a legizgalmasabb munkák kizárólag helyi forrásokból jöttek létre. A Nádor épülete a képzőművész számára igazi kincsesbánya: elfelejtett, elszórt tárgyak sokasága, melyek már nem töltik be eredeti funkciójukat, amelyek a lét peremére kerültek, amelyeknek végleg megbomlott eszköz jellegük megbízhatósága. Már nem jók semmire. Tadeusz Kantor ezeket nem objet trouvénak, hanem elfelejtett, elhagyott tárgyaknak hívja, amelyekre az alkotó ezen törvényenkívüliségükben talál meg. Majd olyan kontextusban használhatja fel – noha a tárgy eleve adott tárgyi mivoltából következik –, amelyhez semmiféle eszközfunkció nem tapad már. „Korábbi gyakorlatomból tudom, minél alacsonyabb rendű egy tárgy, annál nagyobb esélye van a tárgyiasságának kinyilvánítására – a megalázottság és a nevetségesség szférájából való kiemelésük pedig: a tiszta költészet aktusa a művészetben.”4
Így válhatnak e tárgyak akár tiszta geometrikus elemekké, hiszen kizárólag formájuk az, ami elsődlegesen meghatározza őket. Ilyenek a parkettaszegők és függönykarnisok fekete-fehér törött darabjai, amelyekből látványos térbeli installáció születhetett. Vagy a megszáradt kenyérveknik és kiflik is, amelyek az installációban arcot kaptak. A tömeg arcát. De ilyen volt a törött cserépben elszáradt fikusz, amelyhez az alkotók törött gipsz leveleket találtak. Kevésbé integrálódott ugyanakkor az egész kiállítás arculatába a fal helyett lepedőre fújt street art munka, amely épp az installáció tárgyiasságát nem valósította meg. A vértől (festéktől) csöpögő műtős köpeny egyszerre naturális és szürreális látványt nyújtott, de hiányzott belőle az a fajta határátlépés, amelyben az installációk a valóságos funkcionális tárgyiasságukon túl valamely más összefüggésben jelennek meg. Ez viszont a műtősköpeny eredeti funkcióját mint koncepcionális alapot használta. A bejáratnál azonban az utca kövére kihömpölygő újságcímlapok – megidézve akár a nouveau realisme szellemiségét,5 – eleve arra hívták fel a figyelmet, hogy itt valami más történik. És más történt.
A csupasz téglafalak és vasbeton huzalok között senki nem akart úgy tenni, mint egy white cube galériában. A hely és bennük a tárgyak éppúgy történetüket vesztve, egyszerre, együtt voltak jelen. És épp ez az intenzív jelenlét az installációk lényege. A hellyel együtt lélegző művek egy közös szellemiségben fogantak, amely a különböző megoldások mellett egységessé tette a kiállítás egészét, amelyekben felsejlett az a szemlélet, amely a Dada óta visszavonhatatlanul jelen van a művészeti gondolkodásban, és ami nem a „nem művészet”-re, hanem a létezés és a különféle létmódok megragadására teszi a hangsúlyt. Attitűdje mindaddig tovább él, amíg az értékek válságában az egész világon olyan társadalmi, gazdasági és politikai normák diktálnak, amelyek a társdalom jelentős része számára nem adja meg az azonosulás lehetőségét.
x Nádor Galéria – Art&Med Kulturális Központ, 2016. október 20–november 11.
1 Ez a különféle csoportosulásokban Európában (Zürich, Párizs, Berlin, Köln, Hannover – csoportonként más-más karakterrel), sőt Amerikában (New York) is megjelenő mozgalom jelentősen megváltoztatta a művészetről való gondolkodást a 20. században. A csoportok néhány évig változó összetételben működtek, de képviselőiknek munkái sokszor a csoport megalakulása előtt már és/vagy jóval utána is magukon viselték a Dadára, (ha nem is tisztán csak a Dadára) jellemző formajegyeket.
2 „A jelenkor mítosz nélküli embere Nietzsche szerint gyökértelen lény. A tulajdonban, a technikában és a tudományban valamint a történelem archívumában keres támaszt. […] Az ember, aki a természet része és tudatával is a természethez tartozik, azt reméli, hogy a természet rendjében is jelen van egy rendező elv, egy tudat, amely őt magát is létrehozza. Ezenközben a polgári gazdasági szemlélet, a technikai racionalizmus megfossza a világgal való egyesüléstől az embert.” Rüdiger Safranski, Nietzsche szellemi életrajza, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002. 71. o. Györffy Miklós fordítása.
3 Hans-Georg Gadamer, Igazság és módszer, Budapest, Gondolat Kiadó, 1984. 107–123. o. Bonyhai Gábor fordítása.
4 Tadeusz Kantor, „A kollázstól az emballage-ig”, in Király Nina – Beke László (szerk.) Halálszínház, Budapest – Szeged, MASZK–OSZMI, 1994. 60. o. Kálmán Judit fordítása.
5 Jacques Villeglé a ’60-as évek meghatározó avantgarde irányzatának, a nouveau realisme tagja, tépet plakát montázsaival vált ismertté, amelyek szerinte egy-egy város kulturális arcai. http://villegle.free.fr/ A Nádor bejáratánál a földre ragasztott régi plakátok, újságcímoldalak egyszerre reklámértékűek voltak, ugyanakkor műalkotásként kifejezték a múlthoz kötődést (lásd Nádor Szálló szimbolikus épülete annak a város kulturális életében játszott szerepével) és annak meghaladását is.
