Losonczy István Az utolsó körömet futottam a balatoni platánsoron, amikor egyszerre odabenn álltam egy képben. Évek óta méregettem magamban a témát, és emlékszem, akkor is eleve azért éppen ott edzettem, és azért épp naplemente előtt, hátha anaerob állapotban, az endorfin-sokk fényében meglátok vagy inkább belátok valamit – bármit, aminek segítségével a korábbi „belső megvalósíthatósági […]
Bejáratlan terek (Balatoni platánsor) – részletek
Ellenbacher Ibolya – A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar ötödéves festőművész szakos hallgatójának kiállítása a pécsi Re:public Galériában
Hegyi Csaba Ellenbacher Ibolya öt éve a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakán Záborszky Gábor osztályában úgy döntött, hogy tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem festőművész szakán szeretné folytatni. Miután szakmai tanára lettem, megtudtam, hogy döntésében segítségére volt az éppen akkor induló keresztény szakrális művészeti specializáció, hiszen hivatásának legfőbb formálója a keresztény festészet. Erről tudvalévő, […]
Nyilas Márta kiállításmegnyitója a pécsi Nick Galériában
Timár Katalin Már több, mint 17 éve annak, hogy 1998-ban Nagy Kriszta a budapesti Lövölde téren felállította híressé vált plakátját Kortárs festőművész vagyok felirattal. A mű recepciójának történetében talán kevesebb hangsúlyt kapott az az aspektusa, amely épp azt a sztereotípiát vette célba, miszerint a „kortárs festőművész” szókapcsolatról az „utca emberének” leginkább egy középkorú, kicsit […]
Losonczy István – Bejáratlan terek
Gálosi Adrienne Egy nagyméretű, 120×320 cm-es képet jöttünk megnézni. Egy kép, ami azonnal ismerősként hat. A Balaton, éppen most – nyárutó vagy kora ősz fényei. Azonnal beazonosítjuk, elég egy pillantás a vízparti platánsorra és a házakra, s otthon vagyunk a tájképben. (Boglár, tudjuk a helyet pontosan beazonosítani egy korábbi, kisebb változat címe alapján.) De […]