A művész mint etnográfus

A művészi autoritás és a kultúrpolitika viszonyába történő beavatkozások közül Walter Benjamin Az alkotó mint termelője volt az egyik legjelentősebb,1 amely először előadásként hangzott el 1934 áprilisában a párizsi Fasizmuskutató Intézetben. Benjamin szövegében – Bertolt Brecht epikus színházának és a szovjet írók, többek között Szergej Tretyakov faktografikus kísérleteinek hatására – „a proletariátushoz való csatlakozásra” szólítja fel […]

A nem-esztétikai művészet – a tudománytól a konstrukcióig

Az alábbi szöveg a Cirka előző számában közölt tanulmány folytatása. Abban arról volt szó, hogyan kérdőjeleződött meg a 19. század közepén az a korábbi évtizedekben dogmává vált meggyőződés, mely szerint az esztétika tudománya művészetfilozófia lenne, és ennek megfelelően az esztétika kitüntetett, sőt egyetlen tárgya a művészet vagy a műalkotások volnának. A tanulmány Courbet Kőtörők című […]

Római napló 2001-ből

2001. március 1.* Havas indulás késéssel, Ferihegyről. Jó volt az út, Róma felé kanyarodóban már tisztán látszottak a tavak, a csoda zöld növényzet. Fiumicinóról befelé jövet jégeső. Valószínűtlen az ittlét. Kicsomagolok, látok a csigalépcső fordulójában egy jó öreg festőállványt, az jó lesz. Kis, esetlen szoba. Valószínű, hogy ezen vagy egy ugyanilyenen festette bizonyos Korcsmáros Pál […]

Verssé görbített mondatok

TORZÓ Mint egy verssé görbített mondat áll az ember az életében mint akit épp csak kigondoltak és otthagyták félkészen mint egy angyal alakú torzó csupa másság és semmi más ráférne még néhány utolsó simítás – vagy simogatás   A SZELÍDEK Az erdőn úgy sétálnak át: lassabban vándorolnak mint a fák az éghez egyre közelebb fény ereszt […]

Lebegtetés

Kútvölgyi-Szabó Áron grafikáinak, installációinak, szobrainak, virtuálisan három dimenzióssá tágított, számítógéppel animált szerkezeteinek tere első ránézésre ártatlannak mutatkozik. Szemmel vagy fizikailag körbejárható, be- és átlátható, letisztult, lemérhető, kiszámolható és kiszámítható – a művész érezhetően uralja a teret a megmunkált anyagon keresztül. Munkáival azt az érzést kelti a befogadóban, hogy számításaira és anyagformálására biztonságos világ épül. Megérthető, […]

Kelet-Nyugat átjáró – FUGA Budapesti Építészeti Központ, 2016. június 5.

„Akik vigadoztok véghetetlen boldogságban, Vagytok megújult állapotban.”  (148. zsoltár) Gyakran hallható vélekedés, hogy a kortárs zene mára eltávolodott a közönségtől, és csak saját, immanens zenei problémáit tematizálja. Amellett, hogy ez egyszerűen nem így van, aki jár a FUGA koncertjeire – amely a mai magyar zenei élet egyik legfontosabb intézménye –, rendszeresen tapasztalhatja az ellenkezőjét. A […]

„…megadatik neki, amit választ magának…”* – Keserü Ilona életműtárlata, M21 Pécsi Galéria, Zsolnay Negyed, 2016. március–május

A semmiből a semmibe bő áramlással zubogó celebek között keserédes felismerés: kellően meg nem becsülhető értéke van a valóban figyelemre méltó személyiségeknek. Akik önmagukon túl akár az általuk megélt idő nagy tömörségű megjelenítésére is alkalmasak. Néhányan, akik a kiállító Keserü Ilonával egykorúak, a maguk alkotói-gondolkodói területén igen árnyaltan érzékeltetik a huszadik század hazai és világkultúrájának […]

Biacsics Renáta Hervadás című kiállításához – 2016. március 22. RePublic Galéria, Pécs

Renyka egy nagy házban lakik. Nem messze innen. Nem tudom az utcanevet, se a házszámot, az ilyesmiket sosem tudom megjegyezni. Olyan lepukkant, szürke, egy emeletes, belső gangos épület. Semmi érdekes. Poros, átláthatatlan ablakok, foszlott sárga függönyök. Lehet, hogy ő lakik itt egyedül. Az emeleten, pont a csigalépcső mellett van az ajtaja. Lassan mászunk felfelé. Utálom […]

Tesa meg én és a többiek

Somody Péter legutóbbi munkáit felvonultató kiállítás címe: Tesa és én.1 Sokat sejtető cím. Tudjuk, a művészéletrajzokban kiemelkedő helyet foglalnak el azok a személyek, sok esetben múzsák, akiknek barátsága, támogató jelenléte egy-egy alkotókorszakra vagy akár az egész életműre rányomja bélyegét. Csakhogy a legnagyobbakat említsük: Wally az olykor botrányos Schiele-képek modellje; Olga, Marie-Thères, Dóra vagy Francoise, Picasso […]